Bepulisodtunk

Bizony bizony, minket is utolért a puli-láz, no persze, engem kivételesen nem Beast, Mark Zuckerberg pulija "ihletett meg", hanem talán... nem is tudom... Ez nem egy fellángolás, hanem egy régóta tartó, egyre erősödő csodálat. Mindig is tetszettek a pulik, a maguk lököttségükkel, és hangosságukkal, de sosem gondoltam volna, hogy komolyabban belopják magukat a szívembe. Talán amikor a Koncz család kedvencét, Pannit, a jócskán a 2. X-e felé közeledő hölgyet megismertem, akkor vállt ez a kedvelés csodálattá. Ahogy az a kutya nézett Pistire, az a tekintet és az a ragaszkodás mindent felülmúlt....

A varga családnak köszönhetően kerültem közelebb a magyar pásztorkutyákhoz, és az Ő Tücsijüknek köszönhetően a Ludas Matyi kennelhez. A Tenyésztő, Antal Ferenc is rettentő szimpatikus lett, tenyésztőként is, valamint nem sok bírálatát kellett ahhoz végighallgatnom, hogy egyik kedvenc küllembíróm legyen. 

Éppen ezek miatt ugráltam majdnem örömömben, amikor egy délután felhívott, hogy Galuska, a kuvasza lehet nálam töltene 2 hetet, hogy kiállításra felkészüljünk. Galuska helyett azonban Bogár, hivatalos nevén Ludas Matyi Előd, a 4 hónapos puli kölyök érkezett, aki már érkezése pillanatában belopta magát a szívembe, és ahogy teltek a napok, nem fért kétség ahhoz, hogy ahogy egy golden retriever és egy kuvasz, puli is kell a házhoz. Persze, nem most az elkövetkezendő pár évben, hanem majd egyszer, amikor a saját életembe belefér egy ilyen szőrgombóc.

Bogárka 2 hetet töltött nálunk, és azt hiszem, elmondhatom - egytől egyig mindannyian megszerettük őt. Ami nálunk ez azért nagy szó, mert anyu nem a leglelkesebb az ideiglenes családtagjaink híre hallatán, de Bogárkát még sétálni is elhozta! 

És, hogy milyen az élet egy pulival, helyesebben Bogárkával? Egyszerű... egyszer sem ugatott indokolatlanul - egyedül kóbor kutya, vagy örömködés közben lehetett hallani a hangját -, nem rágott szét semmit, nem pakolt, nem szökött, nem kapart, nem ásott, nem vonyított, nem balhézott. Jól kijött más kutyákkal, hatalmasat játszottak, embereket imádta, és rettentő magabiztos volt, sőt mitöbb, a magabiztosság mintapéldája. Mindent megszemlélt, új dolgoktól nem félt, nem volt bizonytalan. 

Ian rajongása tárgya lett a kis Feketeség... minden lépését figyelte

naaaa játsszunk!!!

A munka pedig egy élmény volt vele - persze, miután kicsit kipörögte magát. Pillanatok alatt megtanult állni, szépen futni. Asztallal az ég világon semmi gondja nem volt, habár elején hasra vágta magát attól, hogyha hozzányúlt az ember, és várta a simit. 

Minden nap többször gyakoroltunk, már várta, hogy Ő jöjjön sorba, imádta, ha vele foglalkozom. A 2. hét végére, már mást se csinált, csak állt előttem, és akár hová mentem jött a bal oldalamon szépen poroszkálva....Lehet nem imádni? :) 

Egyébként a legjobban ez vált be nekem.... Vendég kutyák mindig kézből, gyakorlás közben kapnak kaját. Egyrészt, így nem sztrájkolnak éhezéssel, másrészt a "tananyag" is gyorsabban belemászik a buksijukba. 

A búcsú igen szomorkás volt, nem tudom mikor, és hogyan látjuk egymást újra a kis feketeséggel, de az biztos, hogy Ő is nagy helyet foglal már el a szívembe.